Diary of Jamie – Paragraph 1

    Három oka lehet annak, hogy az ember naplót kezd írni. Talán dögunalmas az élete, és nem tud mit kezdeni vele, leírja az eseményeket az utókor számára, vagy olyan lelki bánatai vannak, amiket senkivel nem mer megosztani… Nos, én az utóbbi miatt írok naplót.
    Most sem értem, hogy a gimi első éveiben miért nem koncentráltam az igaz barátaimra… Talán, a népszerűség miatt.                                 Hazudtam magamról, azért mert azt hittem, azoktól az apró hazugságoktól népszerűbb körökbe is kerülhetek. Jól is gondoltam. Népszerű körökbe kerültem, de előtte elfelejtettem átgondolni, vajon jó is lesz e ott nekem… Elvégre, mindenki azokkal az emberekkel lógjon, akik olyanok, mint ő.
     A helyett, hogy ezt csináltam volna, kerestem pár népszerű embert; elmentem azok mellett, akik fontosak voltak, vagy azzá válhattak volna; és annyi hibát elkövettem, hogy biztosan nem tudom kijavítani. Legalább is annyi időm nincs…
Egy valamit alaposan megtanultam… Csak olyanokkal fogok lógni, akiket szeretek, és megbízhatóak!
 

Név: Jamie Powell
Kor: 15
Lakhely: South Story St., Appleton, Wisconsin

2014. augusztus 26.
 

    Ez az első bejegyzésem a naplómban! Most azzal is kezdhetném, hogy bemutatom a családomat, meg ilyenek, de szerintem ez fölösleges. Ez az én naplóm, és nem áll szándékomban senkinek megmutatni… Szóval magamnak nem fogom bemutatni a családom és nem fogok rá időt pazarolni.
    Augusztus 26-a van, ami azt jelenti négy teljes napom, azaz kilencvenhat órám van a középiskola kezdetéig, amiért egyáltalán nem lelkesedem. Nem a tanulás miatt, azzal eddig sem volt gondom, soha. Hanem az új társasággal, amire minden normális tizenöt éves rágörcsöl…
    Pedig nem kéne, viszont nem akarok új osztályt, nem mintha annyira szerettem volna a régit. De amúgy is elég béna vagyok a barátkozásban, és minden lehetőséget elszalasztottam. Úgy értem, csinált valaki egy csoportot a facebook-on, és szerveztek vagy négy-öt osztály találkozót a nyáron, de én egyikre se mentem el.
    Ki tudja, talán már mindenki ismeri egymást az osztályban, kivéve engem… Ráadásul gólyatáborba se voltam. Oda ahol az összes elsős összeismerkedhet, közös programokat szerveznek a felsőbb évesek, és jól megszívatják az újoncokat, akik a vezetőket kibeszélve jól egymásra hangolódnak. Így szeptemberben, a tanév első napján nem olyan kellemetlen az idegen környezetben ülni egy egész napot, a sok ismeretlen között…
    Igen… Minden ilyen lehetőséget kihagyva jól megszívattam magam. De nyár elején valahogy úgy éreztem, hogy nagyon soká jön el az a pillanat, amikor be kell lépnem Appleton legjobb hírű középiskolájába, a West Appletonba…  De alig van már valami időm a szünetből, és sokkal hamarabb eljött, mint ahogy vártam. A nyár mintha csak egy hét lett volna, úgy elillant.
    A barátaim, akikkel megbeszéltük, hogy legalább heti kétszer találkozunk, le se tojtak, és kétszer találkoztunk összesen egész nyáron. Szóval, ha nagyon rossz lesz első nap, akkor majd elpanaszolhatom a szüleimnek, és a nagyinak, aki így is leukémiás. Ezért nem akarom őket idegesíteni. De biztos vagyok benne, hogy életem legrosszabb napja négy nap múlva eljön…